A Futureal és a TabLog közötti kiváló partneri viszonynak köszönhetően Budapest legújabb irodaházának vendégérkeztetését is a TabLog megoldásai biztosítják. A 2 épületszárnyban összesen 21 emelet található, ebből valamennyi szintet az IBM birtokol. Az irodaházat 2023. április első hetében adták át a “Kék Óriásnak” használatra, ahol a TabLog-nak az első kihívással kellett szembenéznie: az IBM több mint 2000 munkavállalójának kellett megoldani, hogy zökkenőmentesen be tudjanak lépni az épületbe, átjussanak a liftmagokhoz a forgóvillákon át, és feljuthassanak az emeletekre, mindezt belépőkártya nélkül, mégis biztonságosan, a belépéseket naplózva, az illetéktelen bejutásokat pedig kizárva.

blog-kep-corvin7-01-resize.jpg

 Hiába a TabLog rendszere nem feltétlenül erre a felhasználásra lett megalkotva, megoldottuk, hogy tömegesen, több mint 2000 perszonalizált QR kódot küldtünk ki a munkavállalók céges e-mail címeire, amellyel orvosoltuk a bejutást úgy, hogy arra jogosultak végig követni tudták, mely alkalmazott mikor lépett be az épületbe.

Továbbá az IBM azóta is előszeretettel használja a TabLog online vendég érkeztető megoldását, amellyel a vendégek gyorsan, biztonságosan és érintésmentesen tudnak bejutni a Corvin Innovation Campusba, akár autóval is, hála a TabLog és a Parkl integrációjának, mely során a TabLog felületén egyetlen gombnyomással tudunk parkolóhelyet foglalni a Parkl rendszerébe is.

Az irodaház másik, innovatív és TabLog-hoz köthető szolgáltatása a világon egyedülálló HikVision - KONE - TabLog integráció, ahol a TabLog gyakorlatilag egy hidat képez a két jól ismert vállalat rendszerei között. Ennek eredménye, hogy a dolgozó érkezésével és belépőkártyájának beolvasásával a rendszer automatikusan liftet küld a személynek, és felviszi őt az előre meghatározott emeletre, ahol a munkaállomása is megtalálható. Természetesen, azok a munkavállalók, akik arra jogosultak, bármikor felülírhatják a lift szintválasztó panelén a célemeletet. 

blog-kep-corvin7-02-resize.jpg

 A Futureal és a TabLog közötti sikeres együttműködésnek köszönhetően az IBM új irodaházának vendégérkeztetése hatékonyan és biztonságosan megoldódott. A TabLog innovatív megoldásai, például az érintésmentes érkezés és az integráció más rendszerekkel, hozzájárultak a munkavállalók és vendégek problémamentes fogadásához, emelve ezzel az irodaház funkcionalitását és komfortját.